Nem épp a legideálisabb időben, a végre kitörő áprilisi tavaszban utaztatom vissza a nézőt kissé a zord télbe. Ám hátha jól esik egy kis lehűtés… Saját, személyes utinapló lett végig videózva, miközben egészen más volt a kezdeti terv. Nyílván családi örömködés rögzítése végett került be a videokamera a táskába… Még decemberben adódott úgy, hogy hirtelen kényszerpihenő következett be amúgy munkás hétköznapjaimban. Előző munkahelyemről végkielégítéssel búcsúzva gondoltam kárpótlom sokszor elhanyagolt családomat és jutalomutazásra fizettünk be a festői Ausztriába. Egyedi luxusként, most először kivételesen négycsillagos wellness hotelre esett a választás. A síelés nekem, melyet 2 éves korom óta űzök szenvedéllyel, mindig a családi jókedvről, sokszor fapados csehszlovákiai ridegszállásokról, hosszú órákon át tartó felvonósorban állásokról szólt. Mégis a napsütésről, a sportról, a teljes kikapcsolódásról. És persze azért az árért amibe az kerül. Szóval ez a legfontosabb, hogy az ár-érték arányt figyelembe véve volt mindez sokkoló. Nem vagyok finnyás úrifiú, évekig 9 nm-es szekrényszobában húztam meg magam boldogan, illegálisan, sőt szuper jó kis szoba volt ez az osztrák tulajdonképp, csak írták volna meg előre, hogy ilyen vadregényes és főleg kértek volna harmad ennyi pénzt érte. Ez a lényege a most vasárnapi videónaplónak tehát a tehetetlen düh és a csalódás nem pedig a finnyáskodás és a gőg. Kéretik ilyen szemmel végig követni majd – már persze amennyiben nem szólít inkább a kiskertbe vagy a telekre a szikrázó napsütés…